Székhely:
1052 Budapest, Apáczai Csere János u.10.

Központi telefon:
+36 1 484-9100

Központi fax:
+36 1 484-9200

Látogatás a SZTE KIKK 3D Központjába

Az Egyesület Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének tagjai a Szegedi Tudományegyetem IKIKK 3D Központjába látogattak.

június 8-án a Szegedi Tudományegyetem IKIKK 3D Központjába látogattak a Magyar Pénzügyi Gazdasági Ellenőrök Egyesületének Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének tagjai. A több mint 30 fős csapatot dr. Tápai István elnök úr vezette.

A helyi szervezet a szakmai képzéseken túl igyekszik minden évben olyan program lehetőségeket kínálni a tagtársaknak, amelyek által megismerkedhetnek a régió innovációs kihívásaival, városunk országosan is elismert kutatásaival. Elsősorban azokkal, amelyek a jövőben, a régiónkban a versenyképességet, ezáltal a gazdálkodói működési magatartásokat befolyásolhatják, azaz költségvetési szempontból is jelentősek lehetnek.

Úgy ítélték meg, hogy az additív gyártás (melyre sokan „3D nyomtatás”-ként hivatkoznak) éppen ilyen: az életünket alapjaiban megváltoztató, rohamléptekben fejlődő, ugyanakkor egyre elterjedtebb és kiforrottabb technológia. Ezen okok mentén szerveztük meg a csütörtöki szakmai délutánt, amelynek során az MPGE egyesület érdeklődő tagjai először egy előadást hallhattak az additív gyártás alapjairól és alkalmazási lehetőségeiről, majd ezek után a központ eszközparkját is megtekintették.

A központ munkatársai a 3D nyomtatók mellett tartottak ismertetőket, mutatták be eddigi munkáikat, továbbá a központ egyéb eszközeit, így például a nagyfelbontású 3D szkennert is megtekintették működés közben. Az érdeklődés, és a mintegy két és fél órás szakmai délután pozitív visszajelzései alapján a jövőben is várhatóak hasonló látogatások.

Forrás: u-szeged.hu